Ma Fehérváron voltunk, megnézni Lepkét, a gazdikereső jackrussell keverék kislányt.Piggy óta Lepke az első, akinél azt éreztem, h meg kell néznem őt. Sajnos a tavalyi (vagy év eleji, nem is tudom, mennyi idő telt már el) csalódás, h végül esélyt sem kaptunk, rányomta a bélyegét a további örökbefogadási terveinkre.
Szóval ma, a döntés teljes hiányában, pusztán kíváncsiságból, lementünk, h megnézzük ezt a kislányt, aki annyira tetszett nekem a képek és írás alapján. Mikeyt is vittük magunkkal, elvégre az ő társa is lesz, beleszólási joga van, ahogyan Lepkének is.
A kennelben tartózkodó volt, odajött, megnézett, aztán háttérbe vonult, pisivel kakival a kennel közepére jelezte a többieknek (és nekünk), h ő a góré. Aztán mégiscsak közelebb jött, ismerkedett, de semmi lelkesedés.
Pórázon kivihettük, semleges területen ismerkedtünk. Először félt, aztán 10 perc után kiengedte a farkincát, hanyatt dobta magát, és már csóvált is. A fején látszódtak sérülés nyomok, a bal szeme körül némi szőrhiány, piros is volt, és könnyezett, gondolom a falkaharcok eredménye. :( Kis pocakos, a hasa hihetetlen méretű volt a kis termetéhez képest, nyilván ő kajálta meg mindenki vacsoráját a kennelben :) Alapvetően csíptem a kis testben hatalmas egót, ismerős, hisz itthon is van már egy példány.
Miután megismerkedtünk, kimentünk, h Mikey is lemeózhassa, és Lepke is szemügyre vegye az óriásfiút. Első szaglászás, semmi. Még pár szaglászás, némi tolakodás, egymást helyrerakás, aztán megint semmi. Végül Lepke kezdett érdeklődni komolyabban, h ki ez a srác, meddig mehet el nála. Mikey pedig ahogy a lányokkal szokta, tűrt, és ha kellett szépen szólt, h elég. Lepke sem hagyta magát, udvariatlan közeledésre odaszólt szépen. Aztán egyszer csak úgy döntött, h ez a fickó komolytalan, és majd ő megmutatja neki, h ő hordja a nadrágot, és bepróbálta hátulról Mikit. Nah, ezt már én nem hagytam, mégiscsak én vagyok itt a főnök, álljon meg a menet, szóval rászóltam, és ő azonnal visszavett az arcából.......természetesen később újra megpróbálta, de akkor is sikertelenül.
Nagy érdeklődést ezen kívül nem mutattak egymás iránt, egyszer Mikey játékra hívta, de Lepke csak pislogott, korai volt neki még.
Egy tündéri kiskutya, és nagyon tetszik, h ilyen életrevaló, de azt érzem, h igazán nem akart minket, és szerintem neki nem a mi pörgős életünkre (kirándulás, agility, kutyasuli, vizsgák) van igénye, inkább egy kedves családra, gyerekkel, ágyban alvással, meghitt TV nézős estékkel.
Mozgásigénye szerintem nem sok, pici, rövid lábaival nem is szívesen terhelném hosszú túrákkal, agilityvel.
Persze a dolog még nem csengett le bennem, azóta is gondolkodom, h mi lenne a helyes, de akkor ott úgy éreztem, h Ő nem ránk vár.
Ha nem lesz gazdája, és a hideg miatt ideiglenesre lesz szüksége, akkor abban mindenképpen fogunk segíteni, nem tévesztem őt szem elől.
Mindenkinek javaslom, aki menhelyre megy kutyanézőbe, h ne menjen üres kézzel, a tápnak mindig örülnek, mindegy milyen és mekkora. Mi is vittünk egy jó adagot. Emellett pedig érdemes felkészülni arra, amire valójában nem lehet. Rengeteg kutyus lesi a látogatókat, szívszorító tekintettel, egymást lökdösve tolonganak a kennel ajtajánál, h valaki végre őt vigye magával, és végre szerető otthonra leljen, meleg szobával vagy csinos kutyaházzal. Le a kalappal a Hérosz munkatársai előtt, minden kutyának nagy helye van, tiszta kennelek, csoportos séták, stb.
Ez egy soha véget nem érő folyamat, menhelyre sajnos mindig szükség lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése